Egy régi orosz, tán szovjet mondás szerint az úttörő nem azért keresi a tábortűz körül a kulcsát, mert ott hagyta el, hanem mert ott van világos. Úgy tűnik, ez a gondolkozás kapott mostanában lábra, amikor ismét divat lett a kapitalizmust szidni, vagyis még pontosabban minden felelősséget arra kenni, akinél pénz van. Nem azért, mert tényleg ő a felelős, hanem mert van mit elvenni tőle, ha rákenjük a felelősséget, meg hát úgyis rohadjon meg. A "vegyük el a kulák földjét, és osszuk szét" újra népszerű propozíció lett. Mindez persze a hitelválsággal kezdődött, és rögtön felmerült, hogy mindenről a bankárok tehetnek, bár itt még felmerültek olyan józan hangok, hogy talán annak is lehet némi felelőssége, aki felelőtlenül vett fel hitelt.
Reggel azt látom, hogy hosszasan hömpölyögnek az SMS-ek a tévében, a nép fejeket követel, természetesen abban a formában, hogy a milliárdos MAL tulajdonosok vagyonát azonnal kobozzák el (már így íziben, még eljátszott tárgyalás se kell, úgy Rákositól még kilométerekkel balra). Mert nyilván ők tehetnek az egészről (persze lehet, hogy éppenséggel tényleg ők (is) tehetnek róla, de ezt ma még nem tudhatjuk, csak prejudikálhatjuk). Nem, az nem lehet, hogy az eredeti tervező, vagy Józsi a felelős, aki annak idején részegen esetleg nem tartotta be a technológiai előírást, nem az ellenőr, aki mindent rendben talált, nem a műszakvezető, de még csak nem is a vállalat közép- és felsővezetői, hanem maguk a tulajdonosok (bár jelen esetben részben egybeesnek a felsővezetőkkel, de nem mindig.). Mert hát nekik van pénzük. Ott van világos. Ott kell hát lennie a kulcsnak.
Nem magyar jelenség ez. A BP katasztrófa esetén sem az a felelős, aki konkrétan nem azt és úgy csinálta, ahogy kellett volna, őt felmentjük, (vele tudunk azonosulni, ő lehetnék akár én is), hiszen rá, szegényre, nyomás nehezedett "fentről" -- mintha nem lenne választásunk, ő is csak az állását, az autóját, plazmatévéjét félti. Nem is a műszakvezetője, mert rá is nyomás nehezedett fentről, hanem megint a rohadt kapitalista, aki csak a profittal törődik. És milyen szerencsés egybeesés, hogy tőle sok pénzt lehet elvenni a felelősségére hivatkozva, meg amúgy is utáljuk. Na de itt gyorsan meg is állunk a felelősségi láncolat bogozásában, pedig hát rá is csak nyomás nehezedik, mert az a rohadt vevő meg csak azt nézi, hogy hol olcsóbb 6 centtel a benzin. És nem, nem igaz, hogy a profitjának a töredékéről van szó, hanem a vállalat túléléséről, emberek ezreinek, tízezreinek munkalehetőségéről; hiába beszélünk sokmilliárd dollárról, annak a pár százaléka bizony a különbség működő és csődbement cég között. Arányaiban legalább annyit számít, mint a vevőnek a literenkénti, vagy gallononkénti pár cent. De odáig már ne menjünk el a felelősség boncolgatásában, mert az a vevő megint lehetnék akár én is. Pedig igazából, ha első blikkre nem is látszik, pénz ott is van, az összes fogyasztónál együtt több is, mint a tulajdonosnál.
Amit tenni lehet hát, hogy segítünk. Mert a vevő is én vagyok, és akivel a katasztrófa történt, az is lehetnék akár én is. És holnap is fog ilyesmi történni, mert felére csökkenteni a katasztrófa esélyét kétszeresébe kerül, negyedére csökkenteni négyszeresére, és van az a pont, ahol az emberek nem fizetik meg ezt az árat, az üregi nyulak meg nem tudják. Én sem fizetem meg, ezért én is ugyanúgy felelőse vagyok annak, ami történt, mint mindenki más, mert élvezem a technológia előnyeit, és fogyasztóként elsősorban az árat és a minőséget nézem, nemigen nézek utána, hogy a gyártó cég milyen biztonsággal dolgozik -- beleértve az emberi mulasztásokból történő baj kizárását is. És ha neadjisten utánanéznék, akkor is valamilyen biztonsági/kockázati szintnél kompromisszumot kell kötnöm, mert tudomásul kell venni, hogy 100% biztonság nincs, és azt megközelíteni is kifizethetetlenül drága. A világ csak egyre jobban megismerhető, teljesen soha. A tudomány gyakran ilyen katasztrófák során fejlődik, és lehet, hogy a szó hagyományos értelmében vett felelőst nem is lehet találni: épp ezen katasztrófa során derülhet ki, hogy jé, hát a pernyebeton vagy mi a szösz az adott talajon így és így is tud viselkedni, eddig nem is tudtuk. Most már tudni fogjuk. Igen, ez sok súlyos áldozattal járt, mint a technológia fejlődése során annyiszor. Mi, mindannyian, együtt vállaltuk be a kockázatot (a technológiait is, és az emberi mulasztásból fakadót is), együtt is kell szolidárisnak lennünk.
És még valamit lehet tenni, szemléletet váltani. Arra a kérdésre, hogy vajon a NTSB, az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal miért költ milliárdokat a repülőgépszerencsétlenségek kivizsgálására, egy amerikai nagyon mást válaszol, mint egy magyar. A magyarok zöme feltehetően azt válaszolná, hogy azért vizsgálódik, hogy megtalálja a felelőst, akit jól meg lehet büntetni, felakasztani, kibelezni, hogy a világ rendje helyreálljon. Az amerikai kultúra -- ebben a kérdésben -- már civilizációsan túljutott a primitív vendetta-szemléleten, egy amerikai inkább azt válaszolná, hogy elsődleges célja az, hogy megértsük, mi okozta a bajt, tanuljunk belőle, és javítsunk a rendszeren, hogy legközelebb ez ne történhessen meg. Akár van végülis konkrét felelős, akit mellékesen találhat a vizsgálat (nem tartották be az előírásokat, vagy az előírások szándékosan, pl. korrupcióval puhultak), vagy nincs (betartották, csak az előírások nem számoltak minden eshetőséggel). Ez a hozzáállás, ha nem is vezet el soha egy teljesen biztonságos világhoz, de egy egyre biztonságosabb világhoz igen. A vérbosszú nem.
Utolsó kommentek