Egy orvos utazik egy repülőgépen, visz magával egy dupla-vak kísérletből maradt sok adag placebó pirulát. Már előre örül a remek publikációnak, ami feltárja, hogy a sarlatán természetgyógyász eredményei valójában nem eredmények, a kontroll-csoport a placebóra ugyanúgy reagált, mint a természetgyógyász kúrájára. Ezzel a publikációval visszavág egy másik, nyilvánvalóan elfogult, és tudománytalan közlésnek, ami a természetgyógyász eredményeit kezeletlen, és nem placebóval kezelt betegekkel vetette össze. A tudományos módszertanban fontos a placebó-kontrollált kísérlet, hogy kizárjuk, hogy nem csak placebó-hatásról van-e szó. A placebó hatás léte bizonyított, ha a beteg azt hiszi, hogy használ neki az a terápia, amit kap, akkor ettől önmagában jobbak lesznek a kilátásai a gyógyulásra. Az előző, tudománytalan publikáció is ezt a látszateredményt mutatta ki.

A repülőgép azonban egy hiba miatt lezuhan a hegyekben. Az utasok ugyan túlélik a zuhanást, de tudják, hogy az időjárás miatt a mentőcsapatok csak másnap tudják megközelíteni a helyet -- viszont hideg éjszaka ígérkezik, és sajnos valószínű, hogy kihűlés miatt sokan, vagy tán mindenki nem fogja túlélni az éjszakát.

Az orvosban felmerül egy ötlet. Mi volna, ha kiosztaná a placebó tablettákat, mondván, hogy véletlenül éppen olyan, az USA hadügyminisztériumának tervezett kísérleti gyógyszer van nála, ami az emberek hőháztartását segíti, és segít túlélni a kihűlést. Hiszen így a placebó hatás miatt esetleg páran tényleg túlélhetik az éjszakát, akik amúgy meghalnának. Ha csak egy kicsit is növeli a túlélés esélyét, akár egy ember életét is megmenti, már érdemes -- mit érdemes, erkölcsi kötelesség!

Közben azonban a lelkiismerete tudósként háborog. Hát nem ugyanolyan becsapás ez, mint amit a leleplezendő sarlatán -- tudatosan, vagy nem tudatosan -- csinál? Hiszen valójában a gyógyszer semmit sem használ, csak a hit, hogy használni fog, az használ! Az más, gondolja tudósunk, hiszen most én tudományosan megalapozott módon csapom be az embereket -- bár elbizonytalanodik, nem rosszabb ez, mint azok a sarlatánok, akik őszintén hisznek is abban, hogy segítenek a betegeiken? Hiszen azok nem csapnak be senkit, ők komolyan azt gondolják, hogy segítenek, és így, valójában -- a tudományos hipotézisek szerint nyakatekert módon ugyan -- végülis tényleg segítenek... Bizonyos értelemben nemcsak hisznek benne, még formálisan igazuk is van.

Ha viszont itt erkölcsi kötelessége segíteni, miért is érzi erkölcsi kötelességének, hogy megértesse az emberekkel, hogy a természetgyógyász semmit nem ér, az egész látszat, csak placebó-hatás? Hiszen aki hisz benne, annak használ; végülis az eredmény szempontjából nem érdektelen, hogy a tudomány jelenlegi hipotézise szerint ez a hatásmechanizmus pusztán a hatásba vetett hiten keresztül működik? De a tudósnak is formálisan igaza is van, a dolog meglepően gödeli, hiszen ha meggyőzi az embereket, hogy nem használ, önbeteljesítő jóslatként tényleg nem is fog használni. De tulajdonképpen kinek jó ez?

Tényleg, kinek jó ez?