Occam villanyborotvája

Tudomány, áltudomány. Brit tudósok. Régebben azt hittük, de ma már tudjuk!

Friss topikok

  • Rigor: Mégis mi esik kívül a tudomány illetékességén? Csak mert semmi ilyen nem jut eszembe. Ha valaki a ... (2012.04.15. 10:15) Szkepticizmus és pszeudo-szkepticizmus
  • FPéter: Az eddigi legjobb, leginkább gondolatébresztő bejegyzés, amit a MAL felelősségéről olvastam, gratu... (2010.10.15. 15:18) Neokommunizmus és a katasztrófák
  • neofin: fekete hattyú .. maszol.ro/velemeny/90480 (2010.10.12. 22:27) Kezeljünk kockázatot!
  • Bal: Létezik formalizált mértéke az egyszerűségnek, Kolmogorov-komplexitásnak hívják. Ez lényegében azo... (2010.10.12. 02:31) A jóisten borbélya
  • neofin: A wired cikkében van egy megoldás - amikor igazat mond az orvos és a placebo hatást se rombolja l... (2009.09.30. 17:53) Placebo hatás

Linkblog

Utolsó kommentek

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Kezeljünk kockázatot!

2010.10.11. 14:54 | Izomor Lánya | 1 komment

Címkék: tudomány felelősség otthonszülés geréb vörösiszap

Az ember agya evolúciósan arra van programozva, hogy megértse a miérteket. Ez komoly evolúciós előny volt a világ megismerésében. Eljuttott azonban egy olyan pontra, ahol kiderült, mindent nem lehet megtudni, vagy még pontosabban ok-okozattal magyarázni. Az ösztönös kérdés mégis maradt, a miértet nem szeretjük kielégítetlenül hagyni. Az egyszerűbb ember azt is keresi, vajon miért épp az nyert a lottón, aki: hiszen bármelyik szám olyan valószínűtlen, akkor hogy lehet, hogy az ami kijött, mégis kijöhetett? Kellett valamit tudnia annak, aki eltalálta. Az ok-okozat az emberi gondolkodás, a világ modellezésének alappillére.

A tudomány nem tud mindent, és a kvantumfizika óta azt is látjuk, hogy lehetséges, hogy nem is lehet mindent megjósolni. Amit nem tudunk megjósolni, ott egy eszközünk maradt, a valószínűségszámítás, és a mindennapi életben a kockázatkezelés. Ha valakinek fáj a feje, nem küldjük rögtön CT-vizsgálatra, vagy egy négy napos kivizsgálásra/megfigyelésre: a küldésnek és a nem küldésnek is megvan a maga kockázata. A kockázatkezelés a forrásokkal való gazdálkodáshoz is szorosan kapcsolódik, ha pl. a CT-vizsgálat kockázata lényegében nulla lenne, akkor is van egy szint, ami alatt egyszerűen nincs elegendő forrás (CT, orvos = pénz), még pontosabban, ha lenne is, más, fontosabb dologtól (pl. nagyobb kockázatú eset kiszűrésére) vonnánk el, ha erre használnánk. A más lehet konkrétan lélegeztetőgép vagy inkubátor, vagy távolabb a demagógiától bármiféle civilizációs haladás, ami áttételesen javítja mások életminőségét. Bizony, néha, egy bizonyos kockázati szint alatt már nem feltétlenül emberélet áll az emberélettel szemben, hanem életminőség. Például repülőre ülünk egy nyaralásért. Sőt, cigarettázunk. Áramot használunk, amivel valahol (erőmű mellett), valakik halálos rákbetegségének kockázatát növeljük. Kimegyünk az utcára.

Repülőgépek néha lezuhannak, és a vizsgálat nem mindig talál felelőst, néha egyszerűen olyan mechanikai hiba áll a háttérben, amire a tervező és a gyártó nem tudott felkészülni (a legtöbbször sok dolog kombinációja áll a háttérben, a biztonság általában áll olyan szinten, hogy egy hibatényező még tolerálható). Nem áll ez olyan messze az úgynevezett természeti katasztrófától, mint elsőre látszik: a természetben valami úgy viselkedik, ahogy a tudomány és a technika (sem a tesztelés) nem tudta megjósolni, és ezzel hatalmas bajt okozott.

Mást nem lehet tenni, mint mindig tanulni a bajból, előírásokat készíteni, és azokat folyton javítani, ahogy új dolgokat tudunk meg, de csak egy épeszű határon belül, tudomásulvéve, hogy valamilyen kockázati szinten kompromisszumot kötünk. Az előírás nem garancia arra, hogy tragédia ne következhessen be, akkor se, ha betartják (hiszen nem tudunk mindent, és még kompromisszumot is kötünk mert az isten pénze sem elég), meg azért sem, mert néha nem tartják be. Néha épp az növeli a biztonságot, ha az előírást enyhítik. (pl. egy szabályozás néha arra ösztönzi az alanyt, hogy a régi berendezést javítgassa, mert az új telepítése túlzott bürokratikus engedélyeztetéssel jár.) A hatóságnak nem az a dolga, hogy olyan szabályozást alkosson, amiben minden esetben jól meg lehet mondani, ki a felelős, hanem az, hogy olyan szabályozást hozzon, amiben a lehető legkisebbre csökkentjük a tragédia kockázatát. A kettő nem esik egybe. Néha az derül ki, hogy a szabályozás praktikusan betarthatatlan; régebben fejlődő kultúrákban ilyenkor a hatóság nem széttárja a karját, hogy kérem, nincs mit tenni, hisze lám a baj attól történt, hogy nem tartották be az előírásainkat. Ez annak a jele, hogy a hatóság agya az előbbi rugóra jár, nem az utóbbira. Egy szinttel feljebbről nézve az emberi hiba ill. hanyagság is a kockázat része, ezt is lehet "meta-szabályokkal", ellenőrzésekkel csökkenteni, ám ezt sem lehet nullára csökkenteni. Az emberi hiba, vagy mulasztás is csak része ennek az egész kockázatosdinak. A felelősségrevonás is csak egy eszköz a sok közül, ami a sok-sok hibalehetőség közül az emberi tényezőből fakadót próbálja csökkenteni azáltal, hogy óvatosabbá teszi azokat, akik azzal vannak megbízva, hogy betartsák a szabályokat, és annak is csak az egyik lehetséges eszköze. Az, hogy baj esetén 100 emberből 101 a felelősségrevonást követeli, az azt mutatja, hogy a mentalitásuk nem a kockázatkezelőé, hanem a vérbosszúra szomjasé.

Igen, a gát miatt beszélek minderről. Megengedve, hogy lehetséges, hogy valakik nem tartották be az előírásokat, az a kijelentés, hogy  "mivel természeti katasztrófa nem történt, nyilván emberi mulasztás okozta a bajt ", nem állja meg a helyét. Nem nyilván. És ha történt, akkor sem az az elsődleges, hogy felnégyeljük, és akkor rendben is volnánk; hanem hogy a rendszeren javítsunk. Az ellenőrzés is csak egy kockázatcsökkentő dolog, ott sem lehet többet számonkérni, mint hogy az ő előírásaik szerint jártak-e el az előírások betartásának ellenőrzésénél. De ne felejtsük el, hogy a kockázat mindig ott marad. Valahol valami ez után is fel fog robbanni, össze fog dőlni. Ezt a kockázatot közösen vállaljuk, az elfogadható kockázat mértékén lehet vitatkozni, de úgy, hogy sajnos a rideg valóság az, hogy nincs olyan, hogy "csakis a nulla kockázat elfogadható". Ezen álláspont képviselői erre a társadalmi vitára alkalmatlanok.

Visszatérve az orvosokra, ők protokollokkal dolgoznak, ez az ő szabályozásuk. Igen, lehet, hogy valakit nem küldenek el CT-re, mert a tünetei alapján az nem indokolt. Nem kizárt, hogy valami nagy baj is lehet a háttérben, de kicsi a kockázata, mondhatni elviselhető méretű. Nem áll arányban azzal a mennyiségű erőforrással, ami ahhoz kellene, hogy ezt az icipici kockázatot kizárjuk. De a kockázat ott van, és néha, mondjuk ezerből egy esetben egy beteg meghal, akit meg lehetett volna menteni. A családnak ez természetesen hatalmas tragédia, mert egy ember sohasem statisztika. Utólag aztán lehet mondani, hogy az orvos nem tett meg mindent, hiszen ha elküldte volna, akkor mi lett volna; vagy ha a kórház szigorúbban ellenőrizné a protokoll betartását, mi lett volna. Analóg módon az orvostól nem lehet mást számonkérni, mint azt, hogy a protokoll szerint járt-e el, ill a kórház az ellenőrzéseket az előírásoknak megfelelően végezte-e. Megengedve, hogy természetesen van, amikor szakmai hibát vétett, annak is a megfelelő alesetei: praktikusan betarthatatlan volt a szabályozás, vagy trehányságból nem tartotta be. Akárhogyan is, a kockázat ott van, akár emberi mulasztás is közrejátszott, akár nem.

Két baj van ezzel a kockázatkezelési hozzáállással: az egyik, hogy ez nem kényelmes, és evolúciós "de a dolgoknak oka van, valaki csak felel ezért" hozzáállással szembemegy, és teljesen közönyösnek, cinikusnak tűnik azzal szemben, aki éppen ennek az áldozata (pedig dehogy: éppen ezzel a megközelítéssel érhető el, hogy minél kevesebb ember legyen az, kinek a nézőpontjáből ő sajnos nem statisztikai adat.). A másik, hogy ez a kockázatkezelés, és az "elviselően kicsi kockázat" koronként és társadalmanként más: az éppen aktuális kompromisszumokat társadalmi közmegegyezésnek kellene kialakítani. Mivel nem kényelmes tudomásulvenni, hogy mindenért rizikót vállalunk, ezt sem a tudomány, sem a politika szóvivői nem szokták az emberek orrára kötni, ezért úgy tesznek, mintha a baj teljesen kizárható lenne, és ha van baj, annak csakis valami gonosz ármánykodása az oka -- így az igazi társadalmi vitára esély sincs. Továbbá, a társadalmon belül is különbözik az emberek kockázatkezelése -- van aki a repüléstől, vagy cápaharapástól a statisztikailag indokoltnál jobban retteg, összevetve más kockázatokkal; különbözőek vagyunk és különböző helyzetekben érezzük magunkat jobban, vagy rosszabbul.

Még egy kurrens téma tartozik szorosan ide, az otthonszülés kérdése. Az otthonszülés ellenzői képtelenek (vagy nem akarják) kockázatkezelési szempontból vizsgálni a kérdést. Egyetlenegy szempontot néznek, azt, hogy ha komplikáció van, akkor otthon nem állnak rendelkezésre olyan berendezések, amikkel a baba megmenthető lenne. Ez igaz. De a kockázatnak ez csak egy része: mint ahogy ha tűzbe borul az autó, akkor a biztonsági öv tényleg éppenséggel növeli a kockázatot, csakhogy ez a lehetséges kockázatok közül csak az egyik. Senki nem gondolhatja viszont, hogy egészséges dolog, ha egy nő, amikor megjönnek a szülési fájdalmai nem 5 métert megy el a saját háló- vagy fürdőszobájáig, hanem előbb elbumlizik egy kórházba, stresszel, ideges férje végigszáguld a városon, stb. Ez önmagában hordoz kockázatot, és megnöveli a komplikációk esélyét (hogy úgy mondjam a kórházban remekül oldanak meg -- vagy éppen nem oldanak meg -- olyan komplikációkat is, amik nélkülük nem alakultak volna ki), és akkor még a nagyüzem miatti kockázatokat, pl. a szülést korábban megindító orvos (mert meccs lesz), a tévedésből lúgot itató ápolót, a kórházban összeszedhető fertőzéseket nem is említettük. Hogy ezek a kockázatok hogy viszonyulnak egymáshoz, egy rendesen megtervezett tudományos vizsgálat adhat támpontot. Mérvadó források pedig vitatják, hogy komplikációmentes terhesség esetében szignifikánsan kockázatosabb lenne otthon szülni. De ha mégis, a plusz kockázat olyan kicsi, ami elfogadható, mert igenis van olyan kicsi kockázat, aminél érdemes elgondolkodni, hogy kell-e például kórházi ágyat elfoglalni 4 napra, ami máshol sokkal jobban jönne. Pont attól az orvostársadalomtól nem hiteles úgy érvelni, hogy csak egy kis kockázat veszélyeiről beszélnek mint ultima ratio, miközben más esetekben a szakmai protokollok lépten-nyomon hasonló kockázati kompromisszumokat kötnek. Itt is hasonlóról van szó, mint a fejfájás esetén: ha komplikáció a terhesség során nem várható, akkor azért a kis kockázatért ágyúval való verébre lövés lehet az életmentő berendezések közelébe parancsolni a kismamát, ha ő amúgy se akar jönni. Lehetne ezt nyilván vitatni pro és kontra is kockázatkezelési nézőpontból, de ez a vita sem így folyik.

A bejegyzés trackback címe:

https://occam.blog.hu/api/trackback/id/tr902362994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása